Büdös kölök

Amit a büdös kölkökről tudni kell.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

HTML

Na persze...

2008.11.18. 22:27 | csotany | Szólj hozzá!

...pont én fogok blogolni ugye? Merthogy más dolgom sincs, meg a semmittevés elvette a maradék eszem is.

Na persze.

Tudom mi lesz ebből.

Asszonykám alig lát (szerencsés az istenadta) és lassan rá kell szoknia, hogyha meg akarja tudni mi van velem akkor blogot kell olvasnia. Már ha sikerül rendszeresen ébren tartanom. A blogot, azt, igen. Nem lesz könnyű egy olyan tőrölmetszett döglénynek mint én. Dögleni azt szeretek. Dögleni jó. (Ismert változata még az "aktív döglés", de nekem már az is fárasztó.) Készenlétben tartom tehát a szentelt olajat, mert lehet, hogy ez a szegény blog hamarosan elhalálozik...

Addig viszont lesz itt mindenféle. Morgolódás, napi érdekességek (nem naponta, még szép) meg büdös kölkökről is mindenféle. Ketten vannak, egyik büdösebb mint a másik de rajtam nem tesznek túl. Bármennyire is gátlástalan kis szörnyek (Egyébként a világ leghelyesebb büdös kölkei, de ez majd úgyis kiderül.), odáig még nem sülyedtek, hogy az apjukat kibeszéljék a vilég előtt. Van még remény, a jövő nemzedék legalább ennyire felettem áll morálisan. No persze lehet, hogy Alvócica és Alvónyuszi (két baba) valójában hálóképes kézi készülék és most töltik fel a mai bejegyzésüket valahova, hangos szuszogással leplezve a bitek csörömpölését ahogy azok a csövön átpréselődnek.

Vagy nem.

Majd meglátjátok.

Vagy nem.

Címkék: igergetes nem betartas

A bejegyzés trackback címe:

https://budoskolok.blog.hu/api/trackback/id/tr20776892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása